Szerző: Szondi Egon János

Félreértés ne essék, nem licitálni akarok, hanem a mentalitás — szerintem rossz irányú — változására hívnám fel a figyelmet.
1968-ban érkezett az országba két RAZDAN-III (örmény gyártású) számítógép. (Az egyik a Számítástechnikai Múzeum ékessége volt 15-20 évvel ezelőtt. Sorsáról nem tudok.) Fő adatai: 32 K 48 bites szó memória, utasítástól függően 15000-25000 operáció/s, ami megfelel 90-150 kHz-nek. Programozás gépi kódban. Az egyik gépet az Egyetemi Számítóközpont kapta az összes egyetem kiszolgálására. A másik a Villamosenergiaipari Kutató Intézetbe került és az egész villamosenergia-iparágat látta el. A két számítóközpont matematikusai írtak hozzá Algol, később FORTRAN fordítót. A VEIKI gépe volt az első számítógép, amit használhattam, már fél évvel az üzembevétel után. Természetes volt, hogy a felhasználók maguk írták a programokat. Ezt csak az a mérnök tudta megtenni, aki a feladatot papír-ceruza-logarléc segítségével is meg tudta oldani.
A BME oktatási programjában most ilyesmit találhatunk: “az XXX programcsomag használata yyy tervezéséhez”. Ha a frissen végzett mérnök olyan munkahelyre kerül, amelyik a ZZZ csomagot vette meg, megbénul, hiszen nem tanították meg neki yyy manuális tervezését, a ZZZ-t meg sem érti.